Életpálya az OLAJTERV Tervezőnél
2023. június 5.
Az idei évben fennállásának 60. évfordulóját ünneplő OLAJTERV Tervező Zrt. két mérnök kollégájával beszélgettünk: Nagy Endre Péterrel és Halmi Gáborral, akik együttesen már több, mint 60 éve erősítik a céget. Ők mesélik el az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb pillanatait.
Mióta és milyen szerepkörben dolgoztok az OLAJTERV Tervező Zrt-nél, illetve annak elődjénél?

Péter: 1980. szeptember 1-jén kezdtem itt az OLAJTERV-nél a Telepítési osztályon, miután a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán diplomát szereztem. Ez az első munkahelyem, és lényegében az elmúlt 43 évben ugyanazt a munkakört láttam, látom el: a technológiai üzemek telepítési tervezését végzem amely az üzemelrendezést az építési szakma felől ragadja meg, mindamellett hogy meg kell felelni a technológiai követelményeknek.
Gábor: 2002-ben csatlakoztam az OLAJTERV Tervező Zrt-hez, mint gépész tervezőmérnök. Számos különböző projektben vettem részt, akkor még mint beosztott tervező és rengeteget utaztam a Dunai Finomítóba, főleg helyszíni felmérésre. Az első pár évben szinte az egész DUFI-t bejártam. Ekkor még a külsős felméréseken papírral, ceruzával és mérőszalaggal dolgoztunk. Pár év alatt önálló tervező, majd vezető tervező lettem. Kezdetben jellemzően hazai projektekben vettem részt, az utóbbi ~15 évben pedig elsősorban külföldi projektekben dolgoztam.
Mi a titok? Hogyan lehet ennyi időt eltölteni egy munkahelyen? Mi motivál titeket a munkában?
Péter: Az itt eltöltött időt több időszakra lehet osztani, amelyeknek mind meg volt a maga izgalma és kihívása. Az első tíz évben még hagyományos módon, kézzel rajzoltuk a terveket. Majd a ’80-as években megjelent a számítógép. ’88-ban én is hozzáülhettem egy IBM PC-hez és elkezdtük az átállást a digitális tervezésre. Ez persze korántsem volt egyszerű feladat, hiszen újból fel kellett építeni a szakmát különösebb minta nélkül, hiszen a világon mindenhol ekkor zajlott a tervezés digitalizálása. Nem csupán azt kellett megtanulnunk, hogy hogyan tervezzünk számítógépen, hanem újra kellett gondolni a tervezés egész folyamatát. A harmadik időszak ’92-ben vette kezdetét, amikor az OLAJTERV egy komoly technológia fejlesztés keretében egy háromdimenziós csőtervező rendszert szerzett be. Napjainkban pedig eljutottunk a háromdimenziós BIM (Building Information Modeling) tervezéshez. Nagyon sokféle projekten volt szerencsém dolgozni az évek során: PB palacktöltő, finomítói üzemek, tárolóterek, csőtávvezetékek, bányászati telephelyek.

Gábor: A változatosságot szeretem a munkámban a legjobban, ez az ami még több mint 20 év után is lelkesít. Minden projekt egyedi, nincs két egyforma terv, nincs ugyanaz a csapat. A tervezési folyamatokban különösen nagy jelentősége van az informális kapcsolatoknak, ezek „cementezik” össze a céget, az összetartó csapat, illetve a jó közösség számomra is nagyon fontos.
Mi volt számotokra az eddigi legemlékezetesebb projekt, emlék vagy pillanat az itt eltöltött évek alatt?
Péter: Fantasztikusan lelkesítő élmény volt a digitális tervezésre történő átállás, valamint az első 3D csőtervezés projekt (MTBE üzem). Az új technológiákkal teljesen új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Az informatikai ismeretek fontos szerepet játszottak a karrierem során: az informatikusok között én voltam a mérnök, a mérnökök között pedig az informatikus. Ez a határterületen való mozgás rettentő érdekessé tette és teszi a mai napig a munkám.
Gábor: A karrierem kezdetén volt egy meghatározó élményem, amikor az aromás üzem korszerűsítése során fel kellett mennem a finomító legmagasabb tornyára, ahonnan az egész DUFI-t beláttam és jó néhány korábbi tervezésem elém tárult. Ekkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen ez nekem is köszönhető, ezt én is alkottam. Végre láttam a kézzelfogható eredményét a munkámnak. Míg a korábbi munkahelyeimen csak terveztem, de nem láttam hogy mit alkottam, hogy néz ki valójában, itt végig tudom kísérni a papír alapon kiadott terveink kivitelezését, megvalósítását.
Hogy látjátok az elkövetkező időszakot, a jövőtöket az OLAJTERV Tervezőnél?
Gábor: Bízom benne, hogy a tervezési feladatok tekintetében továbbra sem lesz jellemző az egysíkú rutin, hanem a jövőben is érdekes, kreatív és változatos munkák várnak rám. A projekt például, amin jelenleg dolgozom már most láthatóan tartogat jó pár olyan kihívást, amelyek megoldása más szakterületek tevékenységébe is betekintést igényel és ez nagymértékben elősegíti a szakmai fejlődésemet, ismereteim bővítését.
Péter: A következő néhány évben a tudás megosztás az egyik legfontosabb célom a telepítés tervezésben, és fiatal pályakezdő mérnökök betanítása. Továbbá az évek során elsajátított AutoCAD trükköket is szeretném átadni a kollégáknak.
Köszönjük Péter és Gábor munkáját és sok sikert kívánunk nekik az elkövetkező kihívásokhoz!
OLDALTÉRKÉP
