Tevékenységeink

Szakértés, tervezés

Vissza

Szakértés, tanulmányok

Az Olajterv által az elmúlt 40 évben tervezett és megvalósult létesítmények tapasztalataira és a piaci szereplők igényére alapozott döntés előkészítő tanulmányok, szakértői tevékenységek, megvalósíthatósági tanulmányok készítése.

 

Tervezés

A hazai szénhidrogén-ipari és vegyipari vállalatok valamint a környező országok üzemi technológiájához illesztett basic engineering dokumentációk, front end engineering dokumentumok, kiviteli tervek, valamint üzemindítási és megvalósulási dokumentumok készítése.

Ezen tervezési feladatok során komplex engineering támogatás biztosítása, a következő szakterületek integrált együttműködése mellet: folyamattervezés, környezetvédelem, technológiai gépészeti üzemtervezés, irányítástechnika, erősáramú tervezés, hírközlés/adatátvitel, nyomvonaltervezés, magas- és mélyépítés.

Ezen tevékenységek végzése széleskörű projektmenedzseri irányítás organizációs és költségvetési támogatás mellett valósul meg.

A legutóbbi évek során az OLAJTERV Zrt. által már két évtizede alkalmazott 3D tervező rendszereink által biztosított képességeink, valamint az ezen rendszerek által kikényszerített integrált vállalatirányítási szabályozások emelték és tartják vállalatunkat a magyar olaj- és gázipari szakcégek között vezető szerepben.


  • Előtanulmányok, előtervek, basic engineering, szakvélemények, szakértői dokumentációk.
  • Technológiai tervezés: folyamattervezés.
  • Létesítménytervezés: magasépítés és acélszerkezet, üzemtervezés, készüléktervezés, irányítás-technika, magas fokon automatizált folyamatirányítás, nyomvonalas létesítmények tervezése, épületgépészet, hírközlés- és villamos tervezés, környezetvédelem, biztonságtechnika, mélyépítés és telepítés.
  • Egyes olaj- és gázipari cégek saját belső házi szabványainak kidolgozása.
  • Magyarországon megvalósuló beruházások esetében a engedélyezési és kiviteli terveket saját erőforrásainkkal valósítjuk meg, míg a külföldi projektjeink esetében főleg az engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére helyi alvállalkozókra támaszkodunk.
  • Önálló vagy komplett szaktervekben, illetve létesítményi dokumentációkban megjelenő szakanyagok, illetve szaktervek.
  • Megvalósulási tervek, valamint távvezetéki térképek.

 

Szén-dioxid feldolgozás és távvezetéki szállítás

Az Olajterv több évtizedes múlttal rendelkezik szén-dioxid feldolgozás és szállítás területén. A 70-es évektől kezdődően a magyarországi EOR bányászathoz (Enhanced Oil Recovery - harmadlagos olajkitermelés) kapcsolódó létesítmények tervezésében és kivitelezésében szerzett tapasztalatot.  Az üzemekben természetes forrásból származó szén-dioxid leválasztása, kezelése, majd komprimálás utáni távvezetéki szállítása, olajmezőbe történő besajtolása került megvalósításra.

A megszerzett tapasztalat versenyképes pozíciót teremtett cégünknek a nemzetközi piacon is  CCS (Carbon Capture and Sequestration) technológiák tervezésében való részvételhez, aminek során az ipari létesítményekben leválasztott szén-dioxid feldolgozás és távvezetéki szállítás után besajtolásra kerül. Utóbbi területen a szén-dioxid távvezetéki szállításának tervezésében már sikeresen bizonyított.